realestatebyclara.com
A filmesek Fitzgerald híres regénye, A nagy Gatsby előtti tisztelgésből változtatták meg a nevet (abban is Daisynek hívták ugyanis a női főhőst). 6. David Fincher elárulta, hogy nem olvasta a Fitzgerald-novellát – helyette Eric Roth 240 oldalas forgatókönyvével ismerkedett. A scriptet az ügynöke juttatta el hozzá, de Fincher csak azután döntött úgy, hogy leforgatja, miután 2003-ban rákban meghalt az édesapja. 7. A külsőre öreg, valójában gyermek Benjamin külsejét úgy alakította ki David Fincher rendező, Eric Barba vizuális effektes szakember és Greg Cannom maszkmester, hogy a progéria nevű betegséget, teljes nevén a Hutchinson–Gilford-progéria szindrómát vették alapul. Ez egy nagyon ritka genetikai betegség, amelyben az öregedés jelei már igen fiatal korban jelentkeznek. 8. A filmesek forgatás közben szorosan együttműködtek a Levi's ruhamárkával: annak Levi's Vintage Clothing kollekciójából állították össze a főhősök évtizedről évtizedre változó ruhatárát. 9. Brad Pitt azzal lepte meg forgatás közben a film producereit, hogy kijelentette: nem szeretne Cate Blanchett-tel csókolózni – pedig volt csókjelenet a forgatókönyvben, és Pitt korábbi munkáiban számos partnernőjét csókolta már meg.
Később kiderült, hogy Angelina Jolie tiltotta meg a dolgot, akivel a Mr. és Mrs. Smith forgatásán úgy jöttek össze, hogy a színész még Jennifer Aniston férje volt – és Jolie félt, hogy az eset megismétlődik… 10. A stúdió fejesei ragaszkodtak hozzá, hogy az alkotók átírják az eredeti novella cselekményének idejét. Fitzgerald elbeszélése az amerikai polgárháború idején kezdődik és a dzsesszkorszakig tart, a film ezzel szemben 1918 és 2005 között játszódik, és java része a hatvanas éveket ábrázolja. Mindezzel az volt a célja a filmes főnököknek, hogy megszólítsák a II. világháború utáni nagy baby boom idején született generációt, amelynek tagjai akkor voltak fiatalok, így azt remélték, ez majd jobban bevonzza őket a filmre. (via IMDb)
Benjamin Button különös élete színes Filmdráma, Fantasy, Romantikus, 166 perc, 2008 Rendező: David Fincher Szereplők: Cate Blanchett, Julia Ormond, Faune A. Chambers, Donna DuPlantier, Ed Metzger, Jason Flemyng, Joeanna Sayler, Taraji P. Henson, Peter Donald Badalamenti II, Brad Pitt, Tilda Swinton, Mahershala Ali Teljes filmadatlap David Fincher: The Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete Úgy tűnik, David Fincher jelenlegi munkásságát a védjegyeitől való finom eltávolodás jellemzi. Tavaly a Zodiákus után nyomozók életét felforgató képi-és csoportlélektani realizmus lepte meg a bomlott pszichéről regélő ex-videoklipes rajongóit, idén pedig a mágikus realizmus üti ki a nyeregből az eddigi műveit uraló depresszivitást. A Benjamin Button különös élete két párhuzamos idősíkban játszódik. Az első 2005. augusztusában indul. Egy New Orleans-i kórházban haldoklik egy idős asszony, Daisy, miközben a Katrina-hurrikán lesújt a városra. Lánya, Caroline gondozza őt, és az anyja kérésére egy fényképekkel és jegyzetekkel zsúfolt naplóból olvas fel.
Ennek a verziónak Spielberg lett volna a rendezője, és Tom Cruise a címszereplője. Négy évvel később már Ron Howardot hozták kapcsolatba direktorként a projekttel, és John Travolta lett volna Button. Ezután egy rövid ideig felmerült Spike Jonze neve is rendezőként, és csak 2004-ben kezdték el pletykálni, hogy a sok kacskaringó után végül David Fincher ( Hetedik, Játsz/ma, Harcosok klubja, Pánikszoba, Zodiákus) lesz az, aki megrendezi a mozit. 3. Habár az eredeti elbeszélés Baltimore-ban játszódik, a Benjamin Button különös élete lett a második film, amit a Katrina hurrikán sújtotta New Orleansban forgattak (az első a Denzel Washington-féle 2006-os Déjà vu volt). Louisiana állam ugyanis kedvezményeket biztosított a náluk forgató stáboknak, ami mind a filmeseknek, mind az újjáépülő városoknak jól jött. 4. Daisy szerepét eredetileg Rachel Weisz játszotta volna, de végül visszaadta a szerepet, mert a forgatás nem fért volna bele az idejébe. 5. Az eredeti novellában nem Daisynek, hanem Hildegarde Moncriefnek hívják a főhősnőt.
Jó szórakozást! ( Címlapkép forrása; Történet forrása; Érdekességek forrása) //Filmezzü Article Tags: Alexandre Desplat · Benjamin Button különös élete · Brad Pitt · Cate Blanchett · David Fincher · Elias Koteas · Elle Fanning · Eric Roth · F. Scott Fitzgerald · featured · Filmajánló · Filmezzünk · Robin Swicord · Teljes film magyarul · Tilda Swinton
Tavaly a Zodiákus után nyomozók életét felforgató képi-és csoportlélektani realizmus lepte meg a bomlott pszichéről regélő ex-videoklipes rajongóit, idén pedig a mágikus realizmus üti ki a nyeregből az eddigi műveit uraló depresszivitást.
Mi a probléma? Szexuális tartalom Erőszakos tartalom Sértő tartalom Gyermekbántalmazás Szerzői jogaimat sértő tartalom Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl. képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Ha gondolod, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk. Brad Pitt visszafelé öregszik: ráncos Gollamként születik meg, 60 évesen pedig ugyanolyan jóképű, mint a Ha eljön Joe Blackben. Romantikus dráma a Hetedik rendezőjétől.