realestatebyclara.com
A pilot után azonnal elindítod a következő részt, hogy megtudd: ha nem Dylan a vandál, akkor mégis ki? (A sorozat idehaza is elérhető a Netflix műsorán. ) – Rakita Vivien American Vandal A bronz kert (El Jardín de Bronce) Másodszorra eltűnt egy óvodás kislány Buenos Airesben. Először csak néhány percre, akkor még azt tudtuk meg, hogy a férfi volt a kertből. Ez így elég titokzatos, nem csoda hát, hogy másodszor már nem kerül elő. Egy 12 milliós városban járunk, az HBO latin-amerikai sorozatában. Már egy hónap eltelt, és a kislánynak még semmi nyoma. A bonz kert az idei ősz egyik újonca, európai szemmel kicsit meglepő módon keveri a romantikus és a krimi szálat. A fiatal, jómódban élő házaspár egyetlen gyermeke ugyanis a bébiszitterrel együtt eltűnik a városban. Egy gyerekzsúrra igyekeznek, de már nem érnek oda. A rendőrség szemmel láthatóan nem jut egyről a kettőre. A szülők tehetetlenek, egyre inkább beletemetkeznek fájdalmukba. Közben kicsit a kapcsolatukba is belelátunk, amit nyilván erősen megtépáznak a sajnálatos események.
A vége meg extra ütős! Spanyolul néztem, eszemben sem volt a szinkronizált verziót választani, olyan szép dallamosan beszéltek! Hasonló filmek címkék alapján
(A sorozat idehaza az HBO GO műsorán látható. ) – Sergő Z. András A bronz kert
A sorozat a tényfeltáró dokumentumfilmek klasszikus formátumát alkalmazza: interjúk az érintettekkel, biztonsági kamerás felvételek, a fegyelmi bizottság által rögzített anyag a nyomozásukról és egyéb amatőr videók. Az ilyen típusú filmek, sorozatok hatásvadászata sem marad el, azonban ez a témából adódóan néha el-elbillen a paródia felé. Az American Vandal szatirikus hangvétele azonban sejteti, hogy a humoron túl egy komolyabb értelmezés is húzódik. Már az első epizód is társadalomkritikát fogalmaz meg, hiszen egy nem szokványos diszkriminációt és előítéletet tematizál azáltal, hogy mindenki holtbiztos Dylan bűnösségében. S ez a társadalomkritikus hangvétel a továbbiakban feltehetőleg csak fokozódni fog. Verdikt: Tony Yacenda és Dan Perrault – az American Vandal valódi készítői – a dokumentumfilmes sajátosságokat elmésen felhasználva egy olyan sorozatot kreáltak, amely maga részenkénti 30 percével, ironikus humorával és abszurd premisszájával könnyen fogyasztható, érdekfeszítő és figyelemfelkeltő.
A bronz kert - Az összes rész elérhető az HBO GO-n - YouTube